Ahogy olvasom a politikától el nem zárkózó blogokat, békést, harcost, harcos2-t, mindig felmerül a kommentek között néhány alapvetőnek tűnő kérdés. Hozzá is szoktam szólni, a blog arra van, hogy az ember ne tartsa magában, amit gondol, aztán vagy lesz hatása, vagy nem. Azért mégis leírom ide, amit kommentelni szoktam, hátha. Aztán csak belinkelem magam mindenhova, mint a nagyok.
Szóval.
Zsidózni, mégoly finoman is, akár olyan egyenlőnek tűnő módon, mint egyenlőséget követelve a kárukra történő poénkodásban, antiszemitizmus.
Kommentpélda:
1. kommentelő: (valaki) Zavarban volt, mint katolikus pap a kuplerájban.
2. kommentelő: Ez nekem fáj, hogy a katolikusság rovására poénkodsz. Miért nem lehet pl. azt mondani, hogy zavarban van, mint rabbi a kuplerájban?
Nos, röviden azért, mert az nem vicces. Csak a katolikus papoknak kötelező a nőktől való tartózkodás.
De nem ezért írom a posztot, hogy egy gyenge poént megvédjek. Csak nem akartam durvább hangneműeket idézni. A valódi ok a következő:
Magyarországon élünk. Itt a magyar a többségi nemzet, és akármennyire is sírnak a cigányellenesek, ez még jó darabig így is marad. Továbbá a történelmi vallás a kereszténység. (NEM a többségi, a többséget egyáltalán nem érdekli a dolog. Pontosabban fogalmazva, azok többsége, akiket érdekel a vallás, keresztény Magyarországon.)
Vegyük alapul a vicceket. (Hogy ne mindjárt a kirekesztő magatartásformákkal kezdjünk.)
Van cigányvicc. Van négeres vicc. Van női vicc. (Férfivicc csak három van, mert a nők többet nem tudnának megjegyezni.) Van zsidóvicc, buzivicc, van öregvicc, van gyerekvicc.
Nincs viszonylag fiatal, fehér, heteroszexuális, egészséges férfiakról szóló vicc.(Comingout: én pont ezek közé tartozom, így röhöghetek mindegyiken. Csak közben elhatárolódom magamtól.)
Szóval vagyunk mi és vannak ők. A kisebbségek. A Mások. Akiktől különbözünk. Akiktől el kell határolódnunk. Viccben. Szóban. Tettben.
A magyar többségű Magyarországon nincs magyarüldözés. A keresztény országokban nincs keresztényüldözés. A keresztény Magyarországon volt zsidóüldözés. Nem is olyan régen.
Ezért jogos a túlérzékenység. Ha ezt el akarjuk venni tőlük, a verbálisan kényszeresen egyenlő bánásmód a kezdet. A holokausztrelativizálás a második lépés.
A másik hasonló helyzet: a kommunistázás, illetve a horogkereszt-vörös csillag párhuzam. Nos, szerintem ez sem jogos.
Az Európai Bíróság múltkor helyt adott egy keresetnek, amely a vörös csillag magyarországi tilalmáról kívánta kimondani, hogy törvénytelen. A dolog élénk érzelmeket váltott ki több helyütt, sokan azzal jöttek, hogy a csillag egy diktatúra jelképe, sokan szenvedtek miatta, így helytelen a használata. Mások, saját állításuk szerint a szólássabadság lelkes hívei, azt tartják: lehessen csillagot hordani, de akkor a szvasztika se legyen kirekesztve. Hisz ha a vörös csillagról sokan mondják (meglehet, álnokul), hogy a munkásmozgalom régi jelképe, azzal meg semmi gond sincs, akkor a horogkereszt meg nem más, mint ősi indiai napszimbólum. (A fene gondolta, hogy Kőrösi Csoma Sándornak ennyi szakmai követője akadt mostanában.) Ezzel csak annyi a gond, hogy míg a kommunizmus valóban a munkásmozgalomból, meg a hozzá kapcsolódó filozófiai irányzatokból nőtt ki és vitte tovább a jelképet, addig a szvasztikát Hitler árjakutatói találták Indiában a németség eredete után kutatva. Ilyen értelmű kimagyarázás eszerint erősen erőltetett.
Egy gyakorlati közbevetés: tényleg sokan mondják, hogy ők a kommunizmus áldozatai. Nyilván joggal. Ugyanúgy sokan vannak azonban, akik a nácizmus áldozatai. Sőt, ami baj, mostanában sokan lettek, akik a demokrácia áldozatai - az, hogy rendszerváltás vesztesei (a fél ország), mond valamit?
Szóval az egyéni tragédiák alapján nem lehet igazságosan ítélkezni. Kénytelenek vagyunk ezt filozófiailag megtenni.
A kommunizmus eszmetörténetileg egy jó ötlet volt. Egyenlőség, elnyomástól való megszabadulás, és mentesség mindazoktól a problémáktól, amiket a magántulajdon jelent.
Egy gond van ezzel: a valóságban létező emberekkel nem lehet megcsinálni. Ehhez ugyanis végtelenül intelligens, becsületes, jószándékú és informált emberek kellenek, ezeket meg robotoknak hívják Asimov fantasztikus regényeiben.
Ezzel szemben a nácizmusnak már az alapötlete is borzalmas. Az ember legalja ösztöneire rájátszva csoportosít, elszigetel, ellenségnek tételez ugyanolyan élőlényeket, mint mi vagyunk. Zsidókat, négereket, örményeket, hutukat, tuszikat.
Tény, hogy nem valósult meg a kommunizmus úgy, ahogy a legromantikusabb naiv filozófusok elképzelték. De Jézus Királysága sem. Mégsincs betiltva a kereszt.
Nem is baj. Emlékeztet arra, mi lehetett volna belőlünk, ha jók vagyunk és szeretjük embertársainkat, mint Jézus.
Egy újabb keresztre feszített áldozat.